[vc_row][vc_column width=”2/3″][vc_wp_text]

[xyz-ips snippet=”metadatatitle”]

 

[/vc_wp_text][/vc_column][vc_column width=”1/3″][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column width=”2/3″][vc_column_text]

Egy egyetemi kutatás szerint a kiberbűnözés mögött az esetek jelentős részében jól szervezett csoportok állnak. Ez pedig megnehezíti a bűnüldözést.

A London Metropolitan University kutatója, John Grieve professzor a kollégáinak segítségével egy érdekes tanulmányt készített a kiberbűnözés alakulásáról. Ennek keretében egyebek mellett azt igyekezett feltérképezni, hogy a kiberbűnözők milyen módon végzik a tevékenységüket, és milyen hatással vannak napjaink biztonságára. A kutatást több ezer dokumentum alapján állították össze annak érdekében, hogy különféle demográfia, szervezeti, stb. minták alapján megalapozott következtetéseket lehessen levonni.

Bűnözési hullám

Grieve a kiberbűnözést az utóbbi évszázad legjelentősebb bűnözési hullámaihoz hasonlította. Ennek kapcsán megemlítette az 1920-as évek Amerikájában bevezetett szesztilalom időszakát, a második világháború utáni feketekereskedelem burjánzását, illetve az elmúlt évtizedekben fellendült kábítószer-kereskedelmet. A kutató úgy véli, hogy a kiberbűnözés hasonló jellegű problémák forrása, és ennek megfelelően kiemelt figyelmet követel meg.

Nagy szervezettség

Noha a kiberbűnözés szervezetté válásának kezdete az 1990-es évekre tehető, valójában az online szervezett bűnözés az elmúlt évtizedben kezdődött, amikor az internet rohamos mértékben kezdett terjedni. A kiberbűnözés hamar felismerte az internetes csalásokban és adatlopásban rejlő “lehetőségeket”, és az ez irányú tevékenységek a botnetek megjelenésével váltak tömeges jelenséggé. Napjainkban az is megfigyelhető, hogy az online és a hagyományos bűncselekmények összefonódnak, így a kiberbűnözők gyakran használják fel az internetben és a technológiai fejlődésben rejlő lehetőségeket például illegális kereskedelemhez, csempészethet, rablásokhoz és kábítószer-kereskedelemhez.
Grieve a munkája során készített statisztikáiból elsősorban azokat emelte ki, melyek szerint az internetes bűncselekmények 80 százaléka valamilyen csoporthoz köthető. Ezek a csoportok általában fiatalokat és középkorú felnőtteket fognak össze a nemkívánatos cselekedetek végrehajtásához. A csapatok létszáma az esetek többségében nem haladja meg az egy tucatot, azonban a csoportok jól szervezetten működnek együtt.

“A szervezett bűnözéssel kapcsolatba hozható cselekmények kezdetben a bűnözés egy aspektusát jelentették, azonban napjainkban már a digitális bűnözés középpontjában állnak. A tanulmányunk is azt támasztja alá, hogy egyre több és több bűncselekmény következik be az online világban” – mondta Kenny McKenzie, a BAE Systems Detica egyik vezetője.

A hagyományos megközelítés nem működik

A tanulmány szerzője nem szívesen nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy megítélése szerint melyek a legveszélyeztetettebb térségek, és mely országokban burjánzik leginkább a kiberbűnözés. Szerinte egy ilyen felmérés hamis képet adhat, ugyanis az jól kimutatható, hogy például Oroszországból és Kínából sok kártékony program indul útjára, ugyanakkor ezeket az eszközöket a bűnözés bárhol felhasználhatja a céljai elérése érdekében.

“A kiberbűnözéssel kapcsolatos problémák kezelése érdekében el kell mozdulnunk a hagyományos modellektől, és az új információk birtokában meg kell értenünk, hogy miként működik a szervezett bűnözés a digitális világban. A digitális gazdaság növekedése elkerülhetetlenül vezet majd a szervezett bűnözés további gyarapodásához, ugyanakkor minderre nem úgy kell tekinteni, mint egy leküzdhetetlen problémára” – mondta John Grieve.

Forrás: Biztonságportál[/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/3″][vc_wp_text][xyz-ips snippet=”metadatatime”]

[/vc_wp_text][/vc_column][/vc_row]

Pin It on Pinterest