Technikai KO a CapCom-nak

Japán egyik legnagyobb videójáték gyártó és kiadó óriás vállalata megerősítette azt a tényt, hogy hacker támadás érte őket 2020. novemberében. Az esemény során, a cég több részét is megfertőzte – beleértve email és file szervereket – a “Ragnar Locker Ransomware” névre keresztelt zsaroló vírus, ami több, mint egy TB adatot titkosított le.

A “túszejtő” vírusok közös jellemzője, hogy a rendszert megfertőzve egy bonyolult encryptelési eljárással titkosítja a számítógépen, vagy halózaton tárolt specifikus fájlokat (doc., pdf., jpg.). Az adatok visszafejtéséhez szükséges megoldó kulcsért a támadó fizetséget követel, amit az esetek több, mint 90 %-ban nem ad át az utalást követően sem. Ezért kiemelten fontos hangsúlyozni, hogy semmilyen körülmények között sem szabad fizetni támadónak! Ezesetben ugyanis az adataink is elvesznek és pár százezer forintnak is búcsút lehet inteni.

Az elvesztett adatok a vállalat kisebbik problémai közé tartoznak, ugyanis az esemény során több mint 350.000 ügyfél személyes adatát is sikerült a támadóknak megszerezni. Ezek között szerepelnek az alkalmazottak nevei, aláírásai, címei és útlevelé adatai.

Ha ez nem lett volna elég, a hackerekhez eljutott néhány a céget érintő szenzitív információ is: jelentések, fizetésekkel kapcsolatos dokumentumok  és  több eddig még be nem jelentett titkos projektjük neve, tervezett megjelenési dátuma is.

Ez az eset különösen nehéz helyzetbe hozta a vállalatot, ami sajnos a videojáték iparban nem egyedülálló. Az utóbbi években több nagy céget ért incidens ebben az ágazatban: idén októberben például a Francia Ubisoft, a Németországi Crytek is kiberbűnözők áldozata lett.

Ahogy a fenti példákból is látszik, a világ legnagyobb cégeinek is meggyűlhet a baja a hackerekkel. Az ilyen irányú támadásokra a legjobb védekezési módszer, ha cégünkről és személyes adatainkról rendszeresen készítünk felhőbe, vagy biztonságos(nak vélt) lokális tárhelyre biztonsági mentéseket. Emellett javasolt valamilyen folyamatos rendszer-felügyelet kiépítése/kiépíttetése, hogy meghibásodások, vagy támadások esetén a lehető legrövidebb időn belül reagálni lessen az incidensekre,

Amennyiben önnek vagy vállalkozásának segítségre van szüksége, a “Kapcsolat” menüpontban veheti fel kollégáinkkal a kapcsolatot.

Pin It on Pinterest